Úgy érzem a blogom mostantól arról fog szólni hogy fogom túlélni számüzetésemet, egy kegyetlen civilizáció mentes világban. Hogy konkrétabban fogalmazzak, én mint reményekkel telt egyetemista jelölt, egy csapásra reményvesztett fogoly lettem, mikor kiderült hogy nem vettek fel csodálatos országunk még csodálatosabb fővárosába, Budapestre. Egy világ tört össze bennem, legfőképp mikor megtudtam, hogy számüzetésem helyszíne Nyíregyháza, sztem ez még a térképen sincsen rajta. Blogomban mostantól a Kinyír-egyháza kifejezést használnám ha nem gond. Nem mintha bármi bajom is lenne ezzel a hellyel, de valahogy az elkövetkezendő 100 évben nem terveztem hogy oda költözöm...
Igazából az egész 12 évvel ezelött kezdődött, mikor idesanyám és idesapám, egy istenháta mögötti faluba költözött velem, és testvéremmel, egy nyugodtabb élet reményében...12 évig vártam a pillanatot, mikor visszatérhetek, szülővárosomba, Bp.-re.
És mikor minden tökéletesnek tűnt, akkor jött az átkozott ponthatár, ami pont egy ponttal votl több mint az én pontjaim. Mondhatom pazar.... a szép és szabad élet reménye egy perc alatt elszállt, ágyő barátok, ágyő Pesti lakás, ágyő metró, ágyő élet....
Bár igazán nagy megrázkódtatás volt ez számomra, mégsincs itt vége történetnek, ugyanis az átkozott pontjaim kinyír-egyházára elegek voltak...amit csak olyan "ha3helyetlehetmegjelölniakkorjelöljünkmeg3at" gondolattal jelöltem be.
Na szó mi szó számüzetésem szeptember 3.án kezdőik egy 6 órás vonat úttal, az ismeretlenbe.....még nem tudom hogy élem túl, az tart életben hogy tudom jövőre majd átjelentkezem Pestre.<3
Jelentem túl vagyok a könnyebbik részén.....:)
1 db tabló fotózás (pipa)
1 db szalagavató (pipa)
1 db érettségi (hát igen ez lesz a nehezebbik része)
Úgy érzem üres a fejem, akárhányszor felnézek ide, mintha semmi nem járna a fejemben:D Szval úgy döntöttem nem fecsegek értelmetlen témákról, ha úgy érzem igazán van mondani valóm akkor mondom...addig is olvasok tőletek, ha van időm:D
Mostanában igazán nincs időm gondolkodni az élet nagy dolgain, szval nincs mit írnom. A napjaim egysíkúak, tanulok, és tanulok, és tanulok, iskolába járok, és nagyjából ennyi....
Jelenleg a saját dolgaimat nem tudom a fejemben tartani, de azt tudom hogy Ferenc József milyen alsóneműt hordott a kiegyezés napján -.-...szánalmas milyen stréber lettem :D:D
Csináltam egy olyat, hogy Ti bloggerek és bloggerinák akiket szívesen olvasok kikerültetek oldalra egy ilyen link cuccba, aminek Ők a neve. És akkor most Örülünk! =)
Ja és köszi KisCsetresz, aki segített hogy megvalósulhasson!=)
Rájöttem egy nagy igazságra:
A hülye pasik nem szeretik az okos nőket......
Tovább megyek, a okos pasik sem szeretik az okos nőket.
Az okos nőknek így két választásuk marad...... vagy keresnek maguknak egy másik okos nőt (ami lássuk be nem a legjobb megoldás)............vagy úgy tesznek, mintha hülye nők lennének.
Így bizonyíthatjuk, hogy az a nő, aki hülye, az sem hülye, csak azt játssza, és az a férfi aki okos, az sem okos mert elhiszi hogy van hülye nő.....
* Tudom "kissé" nőpárti bejegyzés.....de ami igaz az igaz.......Nő vagyok!:)
A sorozatfüggőségem eszméletlen méreteket öltött mára.....
Most épp az aktuális nyugdíjasok kedvencére kattantam rá, a szegény szerencsétlen árva angyalra, Maricsuj-ra.......
Bár a főszereplő szívtipró nem az esetem, de a rossz fiú kifejezetten szimpatikus.....Nah erről eszembe jut a családom női tagjainak véleménye, miszerint ha valamilyen csoda folytán én lennék Hófehérke, akkor hatalmas valószínűséggel az egyik törpét választanám, és a herceget elküldeném melegebb éghajlatra, az első látásra szerelmével együtt. Hisz gondoljatok bele, számomra életszerűbb hogy abba szeressek bele akivel éveken át együtt élek, mintsem abba akivel akkor találkozok mikor meghaltam, ráadásul a csókjától még az "utolsó vacsorám" is kihányom......Na de ennél a példánál az állítólagos rossz ízlésemre akartam kitérni, amit nőtársaim a férfiakról való elképzelésemből vontak le következtetésként. Szerintem nem igaz....de hát kinek a pap kinek a paplan....ohhh tényleg van egy papos story-m is, de ezt inkább majd máskor, most nem rontom tovább olvasottságom,feltéve ha van még ennél lejebb...:):)
Milyen rég szenvedeltem már itt....
Olyannyira lusta vagyok már az iskola első hónapjában, hogy blogolnom sincs erőőm.....de mostanra annyi mondani való gyűlt össze bennem, hogy muszáj voltam felmászni, hogy az erre tévedőket fárasszam vele. Nah jó ebben a felmászásban az is közre jáccott, hogy az a bizonyos "tudomhogyfennvanmsnenésnemírrám" eset áll fenn. Mert tudom hogy fenn van, és nem ír rám. -.- Úgyhogy most unom magam, de csak szigorúan titokban, nyilvánosan semmi esetre sem.
Az unalom iszonyú elvetemült dolgokra képes. Megírtam a matek házit. Na de nem ez a legelvetemültebb......még be is pakoltam a táskám. Este, most.....ilyen ritkán történik, általában reggel 5 mp alatt szoktam bepakolni...tudjátok hogy a "2percésmegyabuszom" stressz mikre képes? Na ebbe tartozik ez a rekord idejű táska pakolás is...
És hogy tovább növeljem így is eszméletlen színvonalam, most még EZO tv-t is fogok nézni......Hátha jósolnak nekem valami betegséget....ja bocs az már megvan....de erről most nem:)
Brrrr az irodalom dogák hatása már kijön itt is......elkezdtem gondolkodni hogy megvolt a bevezetés, tárgyalás, írni kéne befejezést is........de hát nah...ez lett volna itt a végén....:)
Imádom, (és ez persze idézőjelben, így e: "imádom") azokat a bizonyos sültkrumpli fiukat, akik szemében az értelem csak úgy csillog. Szerintem ti is ismeritek ezeket, a "jajdejólnézelkimostlátlakelösszörjárjunkmáhe" stílusú emberkéket, kik jobb esetben csak a modorúkkal rémisztenek el, rosszabb esetekben a külsejükkel is.
Na már most náluk alapszabály, hogy rögtön az első találkozáskor, vagy beszélgetéskor, szóval valamilyen nemű kommunikációnál, elhangozzon az övé szájukból, az a bizonyos : "én szerelmes vagyok beléd" mondatocska. Na már most ez mind szép és romantikus. De lehetetlenül NEM IGAZ. És jaj, én az undok banya, ki megkérdőjelezi mások érzelmeit.... de ez a mondat az, ami nálam mindent elront. Persze ott van az első látásra szerelem, meg a hasonlók, de ez szerintem, -ahogy így végig gondolk eddigi hatalmas beleszeretéseimen,- nem valósult meg. Tehát oda lyukadok ki, hogy ééééééén semmilyen módon nem vagyok képes egy vad idegenbe szerelmes lenni. Mert hát na, rossz a kifejeződése az adott sültkrumplinak, mert az nem szerelem, csak vonzalom, na de lényegtelen, nem akadékoskodom ezen, mert hát hívja ahogy akarja. Csak ez az amiből lemérhetem hogy mennyire sültkrumpli.

* Amúgy meg azért sültkrumpli mert olyan fiú, hogyha az IQ-ja 1-el nagyobb lenne akkor már lehetne sültkrumpli.
** Semmilyen fajta fogalmam nincs arról hogy a böngészőmnek mi nem tetszik a sültkrumpliban, ugyanis mindig áthúzza. De hát na, most szépítsem itt? burgonya?
*** Mire végig írtam az előző mondatot rájöttem miért nem tetszik neki.=) Azért mert egybe írom. De hát na, nekem az sültkrumpli, sőt nem is krumpli hanem KUMPI!
**** Különböző nyálelválasztási problémák merültek fel,miközben a képet illesztettem be, tehát most törölhetem le a monitorom.
Én is akarok olyan linkeket betenni akiket olvasni szoktam, mármint h blogok, de nekem nem megy, mert rámegyek a linkesre, és akkor beteszem, meg minden, tök jól érzem magam, erre nem jelenik meg az oldalamon. Ismét egy okos ember, ha nyilatkozna hogy miért ilyen link a linkbigyulám.:S:S
1. Nem tudok zongorázni, sőt semmilyen hangszeren nem tudok játszani. De mindig úgy ébredek fel, hogy talán majd ma sikerül.
2. Nem tudok angolul , sem németül tökéletesen. De minden turistának én akarom elmagyarázni, ha megkérdezik, hogy merre kell menjenek. Még akkor is ha ők nem oda akarnak menni.
3. Mióta az eszemet tudom azóta fogyókúrázom. Habár sikerrel jártam,már számtalan alkalommal, én mindig többet és többet akarok. Illetve ebben az esetben minél kevesebbet és kevesebbet.=)
4. Tudom hogy sohasem lesz olyan hangom mint pl. Rihannának, mégis minden nap kipróbálom a zuhany alatt hátha olyan már.=)
5. Kémiából fogok érettségizni, bár egy szó sem értek az egészből. Háromnegyed tanévem van arra hogy megtanuljam azt amit 3 év alatt kellett volna. De bejelentkeztem kémia érettségire attól még.=)
6. Nem tudok helyesen írni, mégis még blogot is írok.=)
7. Ha megbántanak azok akiket szeretek, hamar elfelejtek nekik mindent, és törekedek hogy minden úgy legyen mint régen. Bár ez nem biztos hogy a kitartásom igazolja, hanem a rossz memóriám, de hát nah.
Túl korán fekszem le aludni minden nap, ami ahhoz vezet

hogy nem tudok
sok dolgot csinálni egész nap, mert így túl sokat alszom. Pedig
annyi mindent lehetne tenni az alatt amíg alszok. Tulajdonképpen az egész délelötött átalszom. Be kell látnom: tényleg túl korán
van a hajnali 4óra.=)
Mr. Tökéletes nem is igazán tökéletes, legalábbis ezt mondják azok akik nem szerelemesek belé. Én az vagyok, szóval számomra tökéletes.
Noha lehetne ez is egy újabb, egy a sok közül srác, aki sok mindenki álma, mert hát ő Mr. Tökéletes, de nem. Ő csak az én Mr. Tökéletesem, csak számomra tökéletes, (nah jó meg talán saját maga számára). Mondjuk rémálmaimban,(amiket persze ébren álmodok, és féltékenységnek neveznek), minden csaj, aki csak szóba áll vele beleszeret, úgy ahogy én is. És itt ne holmi fellángolásra gondoljatok, vagy röpke "hűdeédeshogyishívják"-ra. Ez szerelem. Olyan igazi "epedekalábanyomáértis" szerelem.
Habár Mr. Tökéletes nem egy adonisz alkat, a rózsaszín köd ami leszállt (pár éve) piripócsi falumra, ahol élek, már annyira elvakít hogy Árnold Svájcinéger is elbújhatna mögötte. Na jó lehet hogy rossz hasonlat volt, Árnoldka nem az esetem. Még részegen sem. Sőt, még akkor sem ha hajnal 3kor blogot írok.
Tehát Mr. Tökéletes tökéletessége igazából a belső kisugárzásából adódik. Lehet hogy ez olyan ócskán hangzik, és felér egy "nemakülsőszámítszöveggel", de Mr. Tökéletes bőven túltesz minden izomagyú szépfiún. Mr. Tökéletessel az ember igazán jól érzi magát. Hisz ő mindig tudja mikor mit kell mondani, és mindezt viccesen teszi, de mégis bölcsen.Ő az egyetlen aki a legelképesztőbben szomorúbb helyzetben is megtud nevettetni, és akivel még veszekedni is öröm.
Tudom hogy ezt is csak a kis gonosz Ámor átok mondatja velem, szóval valószínűleg mindenkinek megvan a maga Mr. Tökéletese. És nem csak ez az egy él belőle.(szar helyzetben is lennék akkor.)
Tehát Mr. Tökéletes, tökéletes, kivéve egy aprócska említésre is alig méltatandó hibácskáját: Nem szerelemes belém!
De ezen a problémán hamar felül emelkedek. Hisz kit tudna izgatni egy ilyen aprócska hiba, mikor szerelmes vagyok a világ legjobb pasijába: Mr. Tökéletesbe!
Valami izébigyó kis négyzet bejött a blogomba. És nem tudom miért van ott, és nem tudom hogyan tüntessem el! xDD
Nem igazán tudom megmondani hogy mi ez, szóval inkább megmutatom!
Na szóval, ez van ott, és ahogy görgetem le az oldalt, ez megy vele, és nem tűnik el, és a hátteremet sem jeleníti meg.
Ha valaki tudja hogy mi okból van ez itt nekem, akkro légyszíves mondjon valami okosat!=)
köszi!=)


Nemrég úgy döntöttem hogy elég nagy vagyok ahhoz hogy tudjak gondoskodni egy olyan élőlényről ami nem én vagyok. Hát tévedtem...
Kaptam egy kiskutyát, ami mint nemrég kiderült nem is kiskutya, hanem maga az ördög. Csak azért kapott ilyen aranyos alakot, hogy nehogy agyonüssem. Az hogy mindenhova odapisil és hogy éjszaka nem lehet tőle aludni, mert ha a földön van akkor sír, ha az ágyon akkor nyal, az már meg sem kottyan nekem. De az hogy akárhányszor a közelembe kerül, vagy bármi olyan dolog közelébe ami nem gondolati dolog és meg lehet fogni, akkor elkezd rágni, és nem egyszerűen rág, RÁGCSÁL. És és és harap, nah jó tudom hogy nem tud igazán harapni még, de akkor is, nyitott szájjal közelíti meg az embert. És csak arra vár hogy megcsócsáljon.
Az egész kutya nem nagyobb egy papucsnál de minden papucsot, minden kis szőnyeget, és bármit ami mozdítható, begyűjt a helyére. Ma reggel a gyertyákat a polcomról, találtam a kutyatálban, a fele hiányzott.
De a legjobb az az volt mikor kivittem sétálni, hogy ugyan csak pisiljen már kint is ne csak bent. Tehát kivittem majd egy óra múlva mikor meguntam a szakadó esőt, behoztam, és bent elvégezte a dolgát a szőnyegemen.-.-
Szerettem volna róla képet is mellékelni de túl izgága ahhoz, hogy lefényképezzem, de ha sikerül majd akkor közlöm!=)
Nah meggyüttem...xDD
Zebegény isteni volt, de nem győzöm kipihenni a nyaralást....rendesen elfáradtam benne.=)
Minden olyan nagyon tökéletes volt...nah jó kivéve a kaja amikor én főztem....de nem baj kicsit rágós lett a hús de meg lehetett enni.=)
Nah de ott is hoztam a formám. Odaértünk a nyaralóba és láttuk h a két kukánk tele van majdnem szeméttel, és hát hogy lehet ez mikor mi itt sem voltunk, nah akkor valószínüleg a szomszéd. Nah apával rendesen szidtuk is a szomszédot egész héten mert minden nap egyre nagyobb és nagyobb lett a kuka tartalma. Na pénteken jött a jó öreg narancssárga ruhás, és elvitte a szemetet. Apa gyorsan be is húzta a garázsba a két kukát h nehogy má ők....
Ezután nem sokkal anyával beszéltünk, mondja apa lelkesen persze h ő a hős, elzárta a kukáinkat mert hát hogy így meg úgy, anya meg: jó drágám, de nekünk csak egy kukánk van.
Na apa rohant visszavinni a szomszéd kukáját, mert hát persze nem véletlenül hordta oly lelkesen a szemetet bele. Az övé volt az egyik.
Zebegény erdei út, hazafelé:
Nincs kedvem semmihez. Holnap megyek nyaralni apuval Zebegénybe....de nincs kedvem...Még be kéne pakolni....de nincs kedvem....írok a blogomba....de nincs kedvem....semmihez nincs kedvem, annyira de annyira nem, egész nap csak feküdnék, és aludnék, vagy bámulnám akárcsak a plafont...de most még ahhoz sincs kedvem....
nah szval most meek "kikapcsolódni"...egy hét múlva jövök..
pápussz
Nagy ráérésemben most, hogy se suli se munka, újra van időm fényképezgetni......Sajnos nincs profi fényképező gépem, így ezt a problémát telóval oldom meg...Hát ezek sikerültek most....
Nah most ennyire volt energiám feltölteni...majd még holnap erőt szedek magamon és töltögetek..:)
Ma mikor felnéztem a blogomra, váratlan komment fogadott! Kaptam egy díjat! Egy kreatív blogger díjat dencsii-től. Elösszőr meglepődtem majd meg ijedtem. Hisz én még sose kaptam ilyesmit, és kis tapasztalatlan ifjú bloggerinaként nem igazán voltam képben hogy mi fán is terem ez. De az első ijedelem után elkezdtem nagyon örülni, mikor tisztába lettem azzal hogy ezek szerint tetszik a blogom.:) Ezúton köszönöm még egyszer dencsii a díjat.:)♥
És köszönöm Cherry Muffin-nak is. Mert tőle is megkaptam ugyan ezt a díjat!:)♥

És itt az a 7 dolog amit tudni kell rólam:
1. A kakaót kiskanállal eszem.:)
2. Szeretem a Boci Aero-t és az epret.
3. Nem tudok szerelem nélkül élni!
4. Imádok énekelni, és a színpadon állni.
5. Leghőbb vágyam hogy orvos legyek.
6. Sorozatfüggő, és barátfüggő vagyok.
7. A nevetés az ami éltet engem!
Akik szerintem megérdemlik:
Pappírcsónak - http://papircsonak.freeblog.hu/
Cherry Muffin - http://cherrymuffin.freeblog.hu/
Donji - http://princess1562.freeblog.hu/
PuppyLuv - http://puppyluv.freeblog.hu/
wenarancs - http://wernarancs.freeblog.hu/
AliciaBennington - http://aliciabennington.freeblog.hu/
Üvegróka - http://uvegrokavisszater.freeblog.hu/
Mit kell tenni a díjjal?
1. Meg kell köszönni.
2. A logót ki kell tenni a blogba.
3. Be kell linkelni azt, aki adta.
4. Tovább kell adni 7 embernek.
5. Be kell linkelni őket is.
6. Megjegyzést kell hagyni náluk.
Remélem mindent jól csináltam.:)
PáPusz Az Hölgy

Milyen az mikor egy örök rendetlen emberre rátör a takarítás? Hát ilyen...2 napja takarítok, mindent amit meglátok lesúrolok, és elpakolok..mi ütött belém?, rákiabálok a család többi tagjára ha cipővel lép a szőnyegre...máskor rám kiabálnak..mi lelt engem? Remélem hamar elmúlik, mert milyen már egy rendetlen rendmániás...érthetetlen...(=
Tegnap barátnőm hatására, aki nem tudta hogy mit jelent az hogy csecsebogyó, rákerestem neten a szóra....az első amit kiadott az egy népszótár nevezetű oldal volt....ahol szépen megmagyarázta bő egy szóval hogy az a szem....no de ezek után több szóra is ráakadtam, amire életemben nem gondoltam volna hogy van olyan szótár amely megmagyarázza ezeket, ilyen volt pl a plázapicsa.....de találkoztam olyan szavakkal is melyeket még eddig nem is hallottam....de a megfogalmazott jelentésükön jó sokat röhögtem ilyen volt pl. a csecsinka, vagy a betyárkörte...xDDD
plázapicsa: http://nepszotar.com/?szo=pl%C3%A1zapicsa
csecsinka: http://nepszotar.com/?szo=csecsinka
betyárkörte: http://nepszotar.com/?szo=bety%C3%A1rk%C3%B6rte
Az Hölgy blogja. Ami szívemet nyomja, vagy épp fel dobja.